Az írógépen másolt szamizdatot Magyarországon az 1970-es évektől butik-irodalom néven is emlegették.

Szamizdat(butik irodalom)

Szamizdat(butik irodalom)

Fideszes Alaptörvény ellenesen viselkedik az Orbán-kormány

"Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is." George Orwell:1984

2017. augusztus 01. - RichárdFekete

night-television-tv-theme-machines.jpg

A Fidesz-Kdnp által kialakított puha diktatúra elkezdett konkrét, kemény diktatúrává szilárdulni. Orbán Viktor miniszterelnökként kimondott egy olyan gondolatot, (széles közönség, nyilvánosság előtt) hogy szerencse, hogy már a média nagy része az ő kezükben van, ami pedig még nincs, az ellen hadjáratot fognak folytatni, mert egy nemzetközi összeesküvés részeként tevékenykednek. Ilyen gondolat, amit Orbán produkált, csak a rém diktatúrákban fordulhat elő. Ahol egy hatalmi csoport azt akarja elérni, hogy csak a saját propagandájából tájékozódhasson a lakosság, ott elveszett a demokrácia. George Orwell írja: "Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is". 

Állásfoglalást adott ki a Magyar Újságírók Országos Szervezete amelyben elítélik ezt a szándékot. Az esetlegesen megtámadott újságíróknak az újságírók érdekvédelmi szervezete minden segítséget meg fog adni. Alaptörvény-ellenesnek és médiatörvény-ellenesnek tartják azt a kormányzati szándékot, hogy hadjáratot indítsanak a független újságírók ellen. Orbán Viktor tusványosi beszéde egy jel volt arra, hogy a kormánypropaganda célkeresztjébe kerüljenek azok az újságírók, akik kritikusak az Orbán-kormánnyal. 

Az Alaptörvény szerint: „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit”.

A médiatörvény pedig egyértelműen tartalmazza: "a Magyarország területén élőknek, illetve a magyar nemzet tagjainak tájékozódáshoz és tájékoztatáshoz fűződő joga, illetve ezzel összefüggésben a demokratikus társadalmi nyilvánosság kialakulása és megerősödése kiemelkedő alkotmányos érdek".

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szamizdat-butik-irodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr9212709262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AdamTheTux 2017.08.03. 12:57:23

@Kreml propaganda osztály bérszámfejtés: Azért ahhoz az MI5-nak is lenne hozzáfűznivalója.

Bikkfanfutyulo 2017.08.03. 12:57:42

@bagolyleső: "Tények sehol, azonban értékelendő a poszter Orwell-idézetes önkritikája."
Milyen tényeket vársz még? Hogy letartóztassanak újságírókat? - Ez is el fog jönni, majd meglátod. Hitler is futott pár kört, mielőtt kinyírta az ellenfeleit.

Willkommenskultur 2017.08.03. 13:05:20

rém diktatúráról hazudozik a zsidó

kac

Jakab.gipsz 2017.08.03. 13:51:11

@Bikkfanfutyulo: Ezt állítottad, és komolyan gondoltad?

"Milyen tényeket vársz még? Hogy letartóztassanak újságírókat? - Ez is el fog jönni, majd meglátod. Hitler is futott pár kört, mielőtt kinyírta az ellenfeleit."

Szerinted a kommunisták mit csináltak, az újságírókkal, a burzsoáziával, az arisztokráciával, a klerikálisokkal, a kulákokkal, és bárki mással, aki meg mert szólalni. Persze mind ezt a dolgozónép érdekében.

látjátok feleim szümtükkel 2017.08.03. 13:54:05

@maxval a mélyelemző birca:

Igazad van, minden média azt ír/mutat, amit a tulaj akar, ezért írnak/mutatnak a kormányközeliek nem tényeket. Ezért szegény idős rokonom teljesen kétségbe is esett, hogy Kübekházán jártában egy kiabaszott apró migráncsot sem látott, pedig azt gondolta a kormányzat hírek hallatám/láttán, hogy centimterenkét kettő nyüzög az utcákon. Nem is tudja, most mi lesz, hogy egy sem volt.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.08.03. 13:54:47

Nem kell ahhoz sajtó, hogy tudjuk, hazudós orr bán és rühes tolvaj bandája lop csal hazudik. Hiszen ők maguk jelentetnek meg mindent a magyar közlönyben hivatalosan.(pályáztatás nélküli állami megbízások a haveri klánnak, vagy meg van pályázva de csak és kizárólag az orr bán klán nyer stb.)Tulajdonképpen minden sikkasztás és csalás törvényesen végig van futtatva a korrupt, kapczsi parlamenten, jogilag le van zongorázva a lopás, sikkasztás. Ettől függetlenül még erkölcstelen és az állami javak eltulajdonlása ugyanolyan kötélt érdemel.

látjátok feleim szümtükkel 2017.08.03. 13:56:53

@Jakab.gipsz:

Szerinted most az a fontos, hogy a kommunisták mit csináltak ( így múlt időben ), vagy az, amit a fidesz csinál ( a JELENBEN )?

Emlékeztetőül talán elevenítsd fel ismereteid, azok küzt lesz olyan, hoyg a rendszerváltásnak mik voltak az oki. Talán éppen az, amit a sajtóval csináltak a kommunisták. De ugyé fideszrendszerváltási indoknak ez is jó lesz.

Gyulimali 2017.08.03. 13:57:04

@Peetee:
...Az egyes csatornán megy a pártpropaganda, és a féligazságokra építő rémhírterjesztés...
De tovább ehet kapcsolni pl. az ATV-re is, ahol meg pont az ellenkezője megy, nem?

Gyulimali 2017.08.03. 13:59:11

@Kreml propaganda osztály bérszámfejtés:
...Hitler is futott pár kört, mielőtt kinyírta az ellenfeleit...
Gratulálok!
Már a 16. hozzászólás során sikerült előhúzni a náci kártyát.

Bikkfanfutyulo 2017.08.03. 14:04:54

@Jakab.gipsz: Ezzel nem tagadtál semmit, csak igyekszel szétkenni.

Larry Silverstein 2017.08.03. 14:06:01

@bluebear: szerencsere amellett hogy lop az elmult8 evben duplazodott a fizetes

a cucik alatt meg az adossag duplazodott

ennyi

forever orban meszaros horthy lajos

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.03. 14:07:59

@Larry Silverstein: Hazudsz.

2010 április: államadósság 19330 milliárd forint, devizatartalék 33 milliárd euró, manyup 3000 milliárd forint
2017 május: államadósság 26300 milliárd forint, devizatartalék 22 milliárd euró, manyup 0 forint.
Erre varrjál gombot, te faszfej!

ZX 2017.08.03. 14:08:05

@Larry Silverstein: Kinek duplázodott te hazug fidesznyik? Pénztároséknak maximum.

Larry Silverstein 2017.08.03. 14:09:07

@bluebear: az hogy az orban meszaros horthy lop az logikus

mert nem no az adossg es nem csokken a fizetes mint a demokraciaban

nem is ahitozik a magyar masra csak egy kis DEMOkraciara, ezzel kelfekszik mu haha

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2017.08.03. 14:10:54

@Gyulimali: Mi van? Milyen náci kártyát? Nem ittál egy kicsit sokat?

Larry Silverstein 2017.08.03. 14:11:15

@ZX: 2010

brutto atlagfizu 500 euro

2017 julius 1000 euro

tobb lesz az a valasztasra mint dupla

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.03. 14:12:45

@Larry Silverstein: Ne hazudozz! A fenti objektív számokból hozd ki a GDP-s százalékot! Nem fog sikerülni!
Ja és a GDP arányos adósságban nincs elszámolva hogy eltűnt a devizatartalék harmada, meg a teljes manyup, te kis hazudós!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.03. 14:13:55

@Larry Silverstein: GDP arányos adóteher.
2010 38%
2017 37%

Te birka, te minden beszopsz.

Gyulimali 2017.08.03. 14:14:27

@Bikkfanfutyulo:
...Jól megcáfoltad, igaz? ...
Mit kellene megcáfolni?
A történelmet?
Semmi olyat nem mondtál, amit meg lehetne cáfolni!
Ezt írtad:
"Milyen tényeket vársz még? Hogy letartóztassanak újságírókat? - Ez is el fog jönni, majd meglátod. Hitler is futott pár kört, mielőtt kinyírta az ellenfeleit."
Ez a hozzászólás a Hitlerrel kapcsolatos történelmi tényeken kívül semmi más tényt nem tartalmazott.
Volt benne egy vélemény tőled, hogy a fidesz majd le fog tartóztatni újságírókat.
Mivel ez a vélemény a jövőre vonatkozott, mégis milyen cáfolatot vársz tőlem?
Ezzel két dolog történhet:
- Tényleg le fognak tartóztatni újságírókat, és akkor igazad lesz
- Nem fognak letartóztatni újságírókat, és akkor nem lesz igazad.
Én a náci kártya érveléstechnikai hibára hívtam fel a figyelmedet.
hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1ci_k%C3%A1rtya

Larry SiIverstein 2017.08.03. 14:15:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem mindegy? Az a statisztika az igaz amit én hamisítok.

Larry Silverstein 2017.08.03. 14:15:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ja csak a zadoteher nem a zembereken van

ezert szavaznak a cucikra a bankok sorosok

ne gyengezz bazeg

ZX 2017.08.03. 14:16:33

@Larry Silverstein: A bruttó átlagbér sem éri el az 1000 eurót hiába magyarázod a bizonyítványod. Ezenkívül az csak átlag.

Larry SiIverstein 2017.08.03. 14:17:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Különben is. A manyup 10 százalék GDP volt, vagyis abból államadósságot csökkentettünk, vagyis 70 százalékon áll. Ja, nem.

Larry SiIverstein 2017.08.03. 14:18:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Igaz az Eurostat vitatja a magyar adatot, mert az Eximbank (állami) 600 milliárdos adóssága (2%) nincs benne.

Larry Silverstein 2017.08.03. 14:20:25

@ZX: csak átlag?

az 500 az nem csak átlag vót?

LOL

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.03. 14:20:34

@Larry Silverstein: Ja, persze, te faszfej! Gondolod a bank nem hajtja be rajtad banki költségként, mi?

Gyulimali 2017.08.03. 14:21:04

@Kreml propaganda osztály bérszámfejtés:
...Mi van? Milyen náci kártyát? Nem ittál egy kicsit sokat? ...
Igazad van, ezt nem neked akartam írni, bocs!

Larry SiIverstein 2017.08.03. 14:21:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Akkor is nagyobb a fizetésem, ez a lényeg. Nem bankolok.

Bikkfanfutyulo 2017.08.03. 14:22:14

@Gyulimali: Én pedig arra utaltam, hogy túl nagy az analógia Orbán hatalomra kerülése és a jelenlegi struktúra tekintetében. Bárkire nyilván nem alkalmazható, de itt - szerintem - megállja a helyét.

Larry Silverstein 2017.08.03. 14:23:36

@ZX: még 2x Orbán mészáros horthyra tutira leszavazok

hogy 1500 ojró legyen 8 év mulva, igaz az csak átlag lesz, és lehet sírni tovább a demokráciáér meg hogy mér nem nő az álom adóság

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.08.03. 14:25:07

@Larry Silverstein: A tied lehet, az országé meg van szarva mi?. Tipikus fideszes mentalitás.

Larry Silverstein 2017.08.03. 14:26:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: 'Gondolod a bank nem hajtja be rajtad banki költségként, mi?'

mit, az SZJA csökkentésem összegét?

te vicces gyerek vagy

amúgy a banki kamatok is a töredékei a demokrácia korabelinek

Larry Silverstein 2017.08.03. 14:27:56

@bluebear: a tiedé teljesen le van szarva

országos átlagfizu 1000 euró
budapesti átlgfizu 1300 euró

közben minden olcsóbb mint balkánon

fejezd már be a hüleséget és GETALIFE hashtag

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.08.03. 14:28:34

@Larry Silverstein: "nem is ahitozik a magyar masra csak egy kis DEMOkraciara, ezzel kelfekszik mu hahaA" Arról én nem tehetek hogy a te és fideszes haverjaid erkölcsi szintje az, hogy orbán és haveri köre milliárdokat lophat, ha a te fizetésed duplázódik. sajnos agyilag a béka seggén vagytok, a korrupt balkáni kuplerájotokkal együtt.

ZX 2017.08.03. 14:29:59

@Larry Silverstein: bruttó átlagbér 2009 199.837 Ft, 2016 263.171 Ft Ez hol duplázódás te faszkalap?

Az átlaggal meg az a baj, ha nekem meg 7 haveromnak 100.000 Ft a keresetünk neked meg egy haverodnak 2-2 milla, akkor az átlagkeresetünk majdnem félmillió forint. Ami papíron kurva szépen mutat, csak kurvára nem igaz.

Bobby Newmark 2017.08.03. 14:30:37

@Larry Silverstein: Gratulálok, sikerült a zsák krumplival megvett putris cigányok szintjére süllyedned.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.08.03. 14:30:53

@Larry Silverstein: Az enyém háromszor annyi, mint amit említesz kis magyar csóringer, ellentétben veled én nem mindig magamra gondolok.

Larry Silverstein 2017.08.03. 14:32:20

@bluebear: ne erkölcsözz mert eddig is tuttam hogy munkanélküli nyugger vagy akinek internetre meg blogolasra telik munkat meg nem probalta

pedig erdemes

Larry Silverstein 2017.08.03. 14:34:18

@ZX: nem 2016 van

es euroban irtam

nettoban meg durvabbat ugrottak a berek, mert ugye a demokraciaban meg kellett fizetni hogy nem lopott a meszaros

oh wait

mu hahaha

Larry Silverstein 2017.08.03. 14:35:49

@Bobby Newmark: te is keres munkat

most hogy nincs demokracia ez nem nehez minden hulye talal

Gyulimali 2017.08.03. 14:36:28

@Bikkfanfutyulo:
...Én pedig arra utaltam, hogy túl nagy az analógia Orbán hatalomra kerülése és a jelenlegi struktúra tekintetében. Bárkire nyilván nem alkalmazható, de itt - szerintem - megállja a helyét. ..
Szerintem ezt most következtetésként eléggé elhamarkodott lenne.
És, a "náci-kártya" érveléstechinkai hiba miatt még ráadásul teljesen kontraproduktív is. Ugyanis, most emiatt a legtöbben nem fogják a véleményedet komolyan venni.
Kérlek, ne feledd el pl. Jörg Haider esetét sem!
Igenis megvannak az eszközök EU szinten arra, hogy egy ország belügyeibe érdemben beavatkozzon az EU.

Bobby Newmark 2017.08.03. 14:36:31

@ZX: Ezért szoktak értelmesebb helyeken mediánnal számolni.

Larry Silverstein 2017.08.03. 14:37:08

@ZX: ha a haverod jol keres kerdezd meg tolle te micsinalsz rosszul

1tipp

ZX 2017.08.03. 14:38:02

@Larry Silverstein: Már megint hülye vagy. Tessék, májusban 296.100 ft az átlagkereset de nincs tudod, az idei évnek még nincs vége. Telesen mindegy 2016-ot vagy 17-et nézek, akkor sem duplázódott meg. Ne csinálj már magadból nagyobb hülyét.

Gyulimali 2017.08.03. 14:38:09

@bluebear:
..Már nem sokáig...
Azt ugye tudod, hogy ez is csak egy spekuláció?
Szóval nem kellene már megtörtént eseményként kezelni...

Larry Silverstein 2017.08.03. 14:38:17

@Bobby Newmark: ja 2010ben az 500 jurós átlag még medián vót

rádásul demokrácia is vót

Larry SiIverstein 2017.08.03. 14:40:06

@ZX: Jó, ez nem jött be. De megpróbáltam. :-))

Larry Silverstein 2017.08.03. 14:40:57

@ZX: aha akkor szerinted az 1000 az nem az 500 duplája? 303 ft egy ojró, augusztus van és valóban év végére még több lesz a zseton

Peetee 2017.08.03. 14:41:04

@Gyulimali: A hiteles és valóságokon alapuló tömegtájékoztatásnak sajnos vége, alapjában ez a többség bánata. A rengeteg befolyásolható ember meg oda kapcsol, ahol az ő véleményének/szájízének megfelelő a köpködés meg a fröcsögés....sajnos.

Larry SiIverstein 2017.08.03. 14:41:25

@ZX: Nem nyalsz fideszes segget, azért keresel ilyen keveset. Hülye libsi vagy, dögölj meg!

Bobby Newmark 2017.08.03. 14:43:50

@Larry Silverstein: Ez most hogy jön ahhoz, hogy téged megvettek pártízezer forinttal, cserébe te elnézed, hogy ezermilliárdokat ellopnak tőlünk?

Larry SiIverstein 2017.08.03. 14:44:41

2017. májusban a bruttó átlagkereset 296 100 forint volt, az euro 303 forint
2009 a bruttó átlagkereset 199 ezer forint volt, az euró meg 265.

Na jó, hazudtam egy kicsit. Nem is kicsit.

Larry SiIverstein 2017.08.03. 14:45:35

na jó, libsik győztetek. Itt vannak a hivatalos adatok. :-((

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qli012b.html

Bobby Newmark 2017.08.03. 14:45:41

@Larry Silverstein: Oké, akkor kérlek EGYETLEN intézkedést mondj, ami ezt elősegítette!

Mert oké, hogy ez történt, de mi is ebben a Fidesz érdeme? Mi volt az a kormányzati bravúr, amivel ez sikerült? Ja, hogy a büdös lófasz se?

Larry Silverstein 2017.08.03. 14:46:28

szóval én a nihilista sorosista dumákkal szemben a fizetésemelésekre, kamatcsökkentésekre és az unortodox matolcsyra szavazok még 8 évig

gondoltam rá hogy a nácikra szavazok hogy ritkítsák meg a nihilista csürhét de bepuhultak úgyhogy meggondoltam magam

Bobby Newmark 2017.08.03. 14:46:36

@Larry SiIverstein: Még mindig átlaggal baszódsz. Az átlagot az egy szem Mészáros Lőrinc úgy felkúrja, hogy csak nézel utána.

Larry Silverstein 2017.08.03. 14:49:24

@Bobby Newmark: 2007ben a szlovák GDP 10%kal nőtt, a magyar 1%kal

ma meg ugyanúgy

szóval lehet hogy van aki jobb mint Orbán matelcsy hortinál csak még nem láttam ilyet itthon

majd ha látok rája szavazok

Larry SiIverstein 2017.08.03. 14:54:12

@Larry Silverstein: O.K Igaz 2009-ben ők is akkorát buktak mint mi.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.08.03. 15:04:05

@Larry Silverstein: És ha én keresek jól,kit kérdezzek ? Nekem egyébként nem a fizetésemmel van problémám, hanem azzal, hogy orr bán hazudik, lop, csal, és milliárdokkal, korlátlan hatalommal sem elégszik meg, tovább lop csal. Én ilyen erkölcsös ember vagyok, ez nagyon szúrja a szemem. Ezért nem szavaztam rá soha.

ZX 2017.08.03. 15:07:54

@Larry SiIverstein: 2009-ben az átlag euróár az MNB jelentése szerint 280 Ft, vagyis az átlagbér 710 EUR volt, most meg 980 EUR. akárhogyis számolom ez csak 38% növekedés 8 év alatt. Ez messze elmarad a bekamuzott 200%-tól.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.08.03. 15:11:43

@Bobby Newmark: Az átlagot nemcsak a mié szaros kúrja fel, hanem a párszázezer seggnyaló pártfideszcsicska is. Az ő fizetésük az átlag tízszerese, ami jelentősen torzítja a statisztikát. Ők azok akik orr bán után a kútba is beleugranak, szavazni mindenképp elmennek, nehogy ezen javaktól megvonják őket. Ők a kitartó pártfunkcionáriusok, a rendszer hű rabszolgái, mint annak idején a fasizmus és a kommunista rendszerek szolgái. Orr bán rendszere semmiben sem tér el azoktól, ugyanazokat az elveket másolja. És ha kell az ellenük ellentmondókat eltakarítják, a rendszer ellenségeinek állítják be. Ez a maffiabanda kellően összezár, amikor kritizálják. Mivel kellő jogi ismeretekkel is rendelkezik, jogszabályokkal is manipulál rendszere fennmaradásához.

Bobby Newmark 2017.08.03. 15:17:05

@Larry Silverstein: Na, erről beszélek, megvettek kilóra, mint egy zsák fost. Az meg téged nem érdekel, hogy mi történik az országgal, az intézményrendszerrel, a sajtóval, meg úgy egyébként azzal, hogy milyen fosadék itt élni, neked megvan a pár tízezer forintkáddal több, úgyhogy becsicskulsz.

Ez aztán az igazi, felelős állampolgári gondolkodás! Ország le van szarva, de te kaptál alamizsnát, úgyhogy minden oké.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.08.03. 15:19:38

@ZX: Larry szándékosan euróban számol, azonban a fizetést mindenki forintban kapja. Mivel a forint jelentősen gyengült az elmúlt 7 évben(250-ről 310-re), így a forintban kapott fizetés is lényegesen(ahány százelékot a forint romlott)kevesebbet ér euróban. Ez abból látszik, hogy ha a forintodat nyugaton akarod elkölteni, akkor lényegesen kevesebb árut kapsz érte odakint. Ez fordítva is igaz, aki euróban kapja a fizetését és itthon költi el, lényegesen több mindent ud venni belőle. És mivel nagyon sokan kimentek dolgozni nyugatra az utóbbi időben, majd az ott keresett pénzt hazahozták, így orr bán korrupt rendszerét ez is támogatta. Tehát nem az orág helyzete javult, hanem az emberek jövedelmi helyzete a kinti munka miatt jelentősen emelkedett. De ehhez semmi köze orr bánnak és rühes bandájának. Sőt ők még azt a pént is ellopják, mivel az itthon elköltött kint megkeresett pénzt extra ÁFÁ-val sújtják.

ZX 2017.08.03. 15:23:21

@bluebear: Pontosan. Új Örményország jobban teljesít.

Bobby Newmark 2017.08.03. 15:32:30

@Larry Silverstein: Az ugye megvan, hogy amíg másnak nem adsz esélyt, addig ezt a végtelenségig mondogathatod? Ki a faszomat akarsz ezzel átbaszni, saját magadon kívül?

közben meg az van, hogy BÁRMI, még a totális semmittevés is jobb lenne az országnak, mint ez a kibaszott hatékony és rohadtul módszeres kifosztás, ami perpill megy.

Bobby Newmark 2017.08.03. 15:35:09

@Larry Silverstein: Látom, nem sikerült intézkedést mondanod, ami ezt okozta volna.

Akkor megegyezhetünk, hogy ez nem az Orbán slepp érdeme, hanem csak annyi, hogy elmúlt a gazdasági világválság, és hogy ezt bármelyik másik párt kormányzása is "produkálta" volna.

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.03. 16:05:13

@ZX:

Így igaz, az átlagszámítást is a csúnya, cigány Orbán találta ki.

Tiszteltetem Brüsszelet 2017.08.03. 16:20:06

@Bobby Newmark: a szlovákoknál nem volt világválság

vagy gyurnaiék balfaszkodtak

naugye

orbán a legjob és ha ő azt mondja hotry a legjob akkor ő is a legjob nekem

ennyi

ZX 2017.08.03. 16:25:09

@Tiszteltetem Brüsszelet: Örülök, hogy feltűnt.
Egyébként íme a chart, hogy hazánk a 3. helyen áll a legjobban megadóztatott jövedelmek tekintetében. Erről ennyit.

m.cdn.blog.hu/na/napicsart/image/20287086_1436788439733671_8066109269781704443_o.png

Tiszteltetem Brüsszelet 2017.08.03. 16:29:06

@ZX: Ez sántít erősen mert a gyerekteleneket veszi figyelembe, a családi adókedvezményt nem.

2010ben mi adóztunk a legtöbbet a világon mer demokrácia volt, nem lopott a mészáros tornyozódott az adósság de hát ilyen dmkrcia.

tüntessünk!

ZX 2017.08.03. 16:29:13

@Tiszteltetem Brüsszelet: És ha azt mondja szopd le leszopod?

ZX 2017.08.03. 16:31:23

@Tiszteltetem Brüsszelet: 2010 már a hazaáruló trónrakerülésének éve. Amúgy meg hány új adónemet talált ki azóta? Semmivel sem lett kisebb az adóteher, csak más módon szedik be.

Tiszteltetem Brüsszelet 2017.08.03. 16:38:37

@ZX: sokkal kisebb lett az bér-adóteher, azt van 1000 ft plusz ktg a bankban, nagy kaland

kivéve a minimálbért, de egy minimálbéres plusz egy átlagbéres 2 gyerekes családka már jobban jön ki

azon kívül hogy 2010ben munkája se volt ügye

mennyi volt a minimálbér 2009ben? 70ezer, mennyi lesz jövőre? 140. Hogy a macska rúgja meg a zarisztokrata orbánt tot

és a munkáltató bérktge is csökkent, és 2018ban tovább csökken

bekestobbsegg 2017.08.03. 16:46:22

Úgy látszik nagyon szeretnék az ilyen cikkírók, ha bebörtönöznék őket, de hát szerencsétlenségükre demokrácia és sajtószabadság van.

ZX 2017.08.03. 16:47:12

@Tiszteltetem Brüsszelet: Azt van 1000 Ft +ktg a bankban, meg a kaja 2x annyi, meg ezeknek következtében egy csomó más árucikk is drágább. Nem tudom te hol élsz, de biztos nem M.o.-n, vagy csak nem akarod észrevenni a nagy narancsködben. Amúgy meg ha nem lopnák el a pénzeket nem lehetséges, hogy gyorsabban fejlődne az ország? Tényleg csak kérdezem. :P

ZX 2017.08.03. 16:51:54

@bekestobbsegg: "demokrácia és sajtószabadság van."
Demokrácia már rég nincs, sajtószabadság meg csak addig amíg Pénztáros és Mikulás meg nem veszik az utolsó lapot, Tv-t és rádiót is.

Tiszteltetem Brüsszelet 2017.08.03. 16:54:35

@ZX: jó hogy mondod a drágulás is tizede a cucik alatt megszokottnak

mondjuk ez nem orbán érdeme, de nem is a cuciké

fejedelmünk ORBÁN!

ha nem lopnák el a pénzeket gyorsabban fejlődne az ország, de sőt az USA is meg Anglia is gyorsabban fejlődne ha nem lopnák el a pézeket

szóval mi a f*sz? kampányolj hogy nem lopod el azt megválasztanak. Mibül kampányolsz? j akkor mégiscsak ellopod, vagy nem választanak meg, ilyen a demokrácia

én mindig amondó voltam hogy most már lehetünk FEJEDELEMSÉG hogy megtaláltuk a tehetséges ORBÁNT

nagy mázli

ZX 2017.08.03. 16:56:48

@Tiszteltetem Brüsszelet: Az egy dolog, hogy lopnak, na de az meg egy másik, hogy mennyit, hogy milyen nyíltan és milyen pofátlanul. A maszop-szadesz legalább kicsit szégyenkezett miatt, ezek meg a képedbe nyomják.

Tiszteltetem Brüsszelet 2017.08.03. 17:13:20

@ZX: mi az hogy mennyit?

MINDEN JOBB mint volt

és lehet választani aközött ami volt meg orbán között

majd ha lesz más akkor lehet rollllla beszéni de addig ez csak terméketlen RINYAAAA

Gyulimali 2017.08.03. 17:30:47

@Peetee:
... A hiteles és valóságokon alapuló tömegtájékoztatásnak sajnos vége, alapjában ez a többség bánata. A rengeteg befolyásolható ember meg oda kapcsol, ahol az ő véleményének/szájízének megfelelő a köpködés meg a fröcsögés....sajnos...
Na, pont ezért nem nézek én TV-t semennyit sem.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.08.03. 18:16:31

@Tiszteltetem Brüsszelet: No, a brutto 2-szer annyi, és? A netto meg kevesebb lett. Mert máshogy számolnak. Arról meg nem is beszélve, hogy a boltban sör helyett szénsavas kukoricalevet, kenyér helyett guargumiba áztatott korpát, 100 %-os gyümölcslé helyett 10%-os éretlen cefrelevet adnak ugyanannyiért. Ez az ország sokkal szutykosabb lett.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.03. 18:24:14

@Tiszteltetem Brüsszelet: Ez nagyon zagyva volt. Király

conchita wurst 2017.08.03. 18:55:50

@bluebear: miröll beszélsz 140 jövőre a minimálbér, 2009ben 70 volt

átlag 300 most, 200 volt

nettónál még jobb a helyzet, a cucik balfaszságai igen drágába fájtak - igaz csak annak aki dolgozott

Janossz 2017.08.03. 19:31:56

Szerintem meg nyugodtan teleplakátolhatja az országot a kormány a leporolt régi szlogennel:
Rosszabbul élünk, mint négy éve.
Tóniárpi meg mehet Ibizára regenerálódni.

Proud Mary 2017.08.03. 19:55:32

@ZX: aki ennyire primitív, h bölcsődés szintű alapfogalmakkal nincs tisztában, mint te, attól meg kéne vonni a szavazati jogot. de persze egy demokráciában nem lehet. és még el kell tűrni, h szabadon kommentelhess a neten, magadat égetve.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.03. 20:29:09

@Tiszteltetem Brüsszelet: Te faszkalap! A szlovákok visszaesése a válságnál 5 százalék volt, nálunk meg hat. Nem nagy a különbség. Még a számokkal sem vagy tisztában, te barom!

Nincs közöttünk csicska 2017.08.03. 20:42:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a szlovákok 10%kl nőttek 2007ben, mi meg 1%kal

ha orbán van akkor a növekedésünk ugyanaz, ha nihilista kutyák akkor a tizede

mert orbán lop

VaradiJanos 2017.08.03. 22:50:41

@Netuddki.: visszautasította a közekedésedet Birca, hogy így ki vagy akadva rá? Nem lehet mindenki buzzancs.

VaradiJanos 2017.08.03. 22:52:07

@Bikkfanfutyulo: az indexes dávidkàkèrt ès sixxbuzzancsokèrt èn mennèk

ZX 2017.08.04. 10:22:12

@Proud Mary: Mi van nem tetszik amikor a képetekbe visszavágják azt a fajta ferdítést amit ti naponta alkalmaztok?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.04. 13:12:31

@Nincs közöttünk csicska: És? 2009-ben meg ugyanannyit zuhantak. És amikor meg mi húztunk el a szlovákoktól? Azt miért nem hozod elő?
süti beállítások módosítása